logo

"Nekünk kell a változássá lenni, amit a világban látni akarunk."

Mahatma Gandhi

Madárvédelmi projekt
2017. 04. 12.

2016-ban útjára indult a Madárvédelmi projektünk, amely során 2016-ban és 2017-ben madárodúkat ajándékoztunk 11 iskolának Kisvárdán és környékén. Az odúkat a diákokkal együtt helyeztük ki, felhívva a figyelmet a madarak védelmének fontosságára.

Madaraink egy része odúköltő, azaz idősebb fák törzsében és ágaiban természetes módon képződő, esetleg harkályok vájta odúkban költ. Manapság egyre jobban jelentkező természetvédelmi probléma a településeken és a mezőgazdasági területeken is, hogy azoknak a fáknak, melyeknek odúkészítésre alkalmasak vastagságuk lehetne, állományuk alacsony vagy folyamatosan csökken, esetleg már teljesen el is tűnt. Ezért ezt a negatív hatást szeretnénk ellensúlyozni mesterséges fészekodúk kihelyezésével.

Az odúkat Egyesületünk tagja, Miskolczi Tamás készítette. Az iskoláknak ajándékozott odúk többségében „B” típusú madárodúk, melyek közepes röpnyílásúak, ezért alkalmasak lehetnek száncinegék, verebek és csuszkák számára. Felajánlottunk továbbá, „C” és „D” típusú odúkat is. A „C” típusúak nyitottabbnak mondhatók, ezek kedvelői például az ökörszem, vörösbegy és a barázdabillegető. A „D” típusú odú a „B” típusúhoz hasonló, csak méretei nagyobbak, így ezek megfelelőek lehetnek a búbosbanka, macskabagoly és akár a seregély számára is.

A projektben résztvevő iskolák:

  • Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda;
  • Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda;
  • Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kisvárda;
  • Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola, Kisvárda;
  • Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Kisvárda;
  • Teichmann Vilmos Általános Iskola, Kisvárda;
  • Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda;
  • Vári Emil Társulási Általános Iskola, Kisvárda;
  • Palásti László Általános Iskola és Óvoda, Magy;
  • Kossuth Lajos Általános Iskola, Fényeslitke;
  • Ölbey Irén Általános Iskola, Döge.

Az iskolákon kívül Kisvárda közterületein, parkjaiban is helyeztünk ki odúkat, mint például a Vár-tó környékén, amelynek mint védett természeti területnek a kezelését Egyesületünk látja el.

kapcsolat

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérdése van? Írjon nekünk és mi 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Elérhetőségeink

Földkelte Kulturális és
Környezetvédelmi Egyesület

4600 Kisvárda
Toldi Miklós Utca 29.
Hungary

Tel.: +36 70 775 9282

E-mail: foldkelte@gmail.com

Adószám: 18816154-1-15

© 2019-2024 www.planetrise.org | adatkezelési tájékoztató powered by
logo
adományozás bemutatkozás hírek Mit teszünk Önkéntes programok Mit tettünk tagok Fotók videók kapcsolat