Kárpátalján jártunk


Ismét meglátogattuk a Zöld Falusi Turizmus Szövetséget Visken! Az elmúlt heti találkozásunk során sikerült további lépéseket tenni a sikeres együttműködés felé. Egyesületünk három fából készített adventi pavilont ajándékozott a szervezetnek, melyeket két tagtársunk, Miskolczi Tamás és Szilágyi Ottó épített fel a Viski Tájház udvarán.

Az átadón részt vett többek között Ötvös Ida, a Zöld Falusi Turizmus elnök asszonya és a szervezet tagjai, Hajovics Jaroszláv, Visk polgármestere, valamint Egyesületünk elnöke és néhány tagja. Az eseményen beszélgettünk és koccintottunk a kapcsolat megszilárdulására. A továbbiakban természetesen még több együttműködést tervezünk.

Végül pedig: ezúton is szeretnénk megköszönni a viskiek vendégszeretetét.


 

Magyar orvosokkal ültettünk fákat Afrikában


Folytatódik a Földkelte fatelepítési programja Malawiban.
Mint már előző cikkeinkben olvashatták, Egyesületünk egyik tagja, Szeremley Csaba jelenleg az afrikai országban tartózkodik. Útja első felében a napokban hazatért Magyar Afrika Társaság XVII. orvosi missziójának koordinátora volt.
A missziós feladatok mellett Egyesületünk faültetési projektje sem maradt el, melybe ezúttal a magyar idegsebészek is bekapcsolódtak. Dr. Rácz Adrienn, Dr. Nagy Gábor, Dr. Markia Balázs, Dr. Kelemen József és Dr. Szegedi László szíves örömest ültették el a Jacaranda Iskola közelében azokat a facsemetéket, melyek előfutárai voltak a további fatelepítési programunknak.
 


 

Helyzetjelentés Malawiból, a XVII. orvosi misszióról


Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Magyar Afrika Társaság XVII. orvosi missziójának magyar idegsebészei megérkezésük óta operálnak Malawiban. Tagtársunk, Szeremley Csaba folyamatosan tájékoztat minket a kinti eseményekről. Csaba a misszió koordinátoraként tartózkodik a térségben, valamint azért, hogy felvételeket készítsen az orvosok munkájáról.
Doktoraink nem akármilyen fába vágták a fejszét jelen kiküldetésük során: átlagosan napi két bonyolult műtétet hajtanak végre a Blantyre-i kórházban – olyanokat, amelyekkel egyetlen ottani kollégájuk sem boldogul. Az elmúlt napokban a csapat egyik része agyvízkeringési zavarral küzdő gyerekeket operál abban a júniusban megnyílt gyermekkórházban, melyet a világsztár Madonna szponzorál.
A magyar idegsebészek olyan esetekkel is találkoznak, amilyeneket itthon még soha nem láttak, ettől függetlenül az eddigi operációk mind sikeresek voltak, a betegek állapota folyamatosan javul. A sok műtét mellett pedig arra is jutott idejük, hogy megvizsgáljanak kisgyerekeket a Jacaranda Iskolából.