Rotary Kacsahalászat a LeszFeszt-en!


A LesztFeszt keretein belül megrendezésre került a Rotary Klub szervezésében a Kacsahalászat, melyben Egyesületünk társszervezőként vett részt.

A rendezvény bevételéből a Tapintható-Láthatatlan dombormű térkép kerül megvalósításra, mely a vakok és gyengénlátók számára teszi láthatóvá a város nevezetes épületeit. 

Továbbá a jótékonykodóknak is lehetőségük volt különböző nyereményekkel távozni a sorsolás után, mint például kerékpárral, vagy egy családi hétvégével a Nature Centrum Vendégházban.

 

 


 

Újra a LeszFeszt-en a Földkelte!


Földkelte Civil Tér

Zajlott az élet a Földkelte Civil Téren a kisvárdai LeszFeszten.

Nagy sikernek örvendett az “Életcél Táblánk”, ahová rengetegen írták fel vágyaikat, céljaikat. Hasonlóan a LeszFeszty Körkép, ahol az elmúlt években megrendezett LeszFeszt legemlékezetesebb pillanatait láthatták viszont az arra járók. 

 

 

A Civil Téren számos civil szervezet képviseltette magát, jelen volt a Rendőrség is, valamint a szépülni, felfrissülni vágyókat sminkesek, fodrászok várták.

Ezúton is köszönjük minden jelenlévőnek, hogy programjaikkal még színesebbé tették a Földkelte Civil Teret.

(tovább…)

Nyitnikék Hét


A kisvárdai Nyitnikék Óvoda minden évben megrendezi az úgynevezett Nyitnikék Hetet, mely során minden nap színes programok várják a gyerekeket. A környezetvédelmi napon Egyesületünk személyében dr. Juhászné Veress Szilvia a környezetvédelem fontosságáról tartott előadást a kis óvodásoknak, akik rendkívül felkészültek és érdeklődőek voltak.
A Hetet záró családi napon pedig rendelkezésre bocsátottuk a használt gumiabroncsokból, Egyesületünk által készített ülőalkalmatosságokat, ezzel is demonstrálva az újrahasznosítás jelentőségét. 

 

 

 


 

Egyesületünk tagja, Szeremley Csaba ismét Malawiban


Csaba segített dokumentálni a Gift of the Givers, a Fargo vállalat és a Malawi Relief Found UK adományosztását. Blantyre-től kb. 20 km-re Ramadán alkalmából több mint 350 család kapott fejenként 25kg élelmiszert, rizst, szóját, kukoricalisztet, cukrot és olajat.

A továbbiak Csaba a Magyar Afrika Társaság által szervezett, önkéntes orvosi missziót fogja koordinálni. Ezúttal magyar fül-orr-gégészek indulnak útnak két hétre Malawiba.

 

 


 

Ismét új helyszín ad otthont Afrika-fotókiállításunknak


 Május 13-án, vasárnap Nagygécen, a Nemzeti Emlékparkban nyitottuk me…


 Május 13-án, vasárnap Nagygécen, a Nemzeti Emlékparkban nyitottuk meg az „Ismerd meg a világot!” programsorozatunk fotókiállítását. A rendezvényen jelen volt Kovács Sándor képviselő úr, valamint a megnyitó alkalmából istentiszteletet celebrált Szalay Kont esperes a Megmaradás Templomában.

Nagygéc kiemelt jelentőségű kulturális emlékünk a román-magyar határon Csengersima mellett. Az 1970-es szamosi árvízben csaknem elpusztult, így „szellemfaluvá” vált.
Az 1 lélekszámú település jól szimbolizálja, hogy vannak hazánknak olyan emlékei, melyeket érdemes megőrizni, továbbfejleszteni.

A megmaradás temploma (részlet)
„1850-ban báró Haynau vásárolta meg a nagygéci pusztát. Ősi magyar földet, Szatmárba, Aradtól kétszáz kilométerre…
Aztán meghívta Haynau a környékbeli magyar urakat magához – de soha nem ment el őhozzá senki sem. Aztán ment a hiéna maga, látogatóba, de becsukódtak előtte a kapuk.
Ezért aztán eltakarodott Haynau a nagygéci pusztából, és maradtak a Lubyak, maradtak a drága szatmári magyar parasztemberek, és maradtak Nagygécen a magyar zsidók. S éltek békességben, szeretetben egymás mellett s egymással, sokáig…”

Bővebb információt Nagygécről és az Emlékparkról a honlapon olvashatnak:

Nagygéc honlap
Megmaradás Temploma – Nagygéc – Facebook oldal

A kiállítás helyszíne: Nagygéci Emlékpark – Látogatóközpont
A kiállítás időtartama: 2018. május 13. – 2018. május 27.


Majális Kisvárdán


Egyesületünk is részt vett a kisvárdai majálison. Idén az újrahasznosítás jegyében használt gumiabroncsokból készült bútorainkat helyeztünk ki, melyeket Egyesületünk tagjai készítettek.

Az ülőgarnitúra már a tavalyi LeszFeszt-en is nagy sikernek örvendett, és idén a majálison is sokak megpihenhettek rajtuk az ünnepi forgatagban. ?♻


 

„Alkoss közösséget!” rendezvénysorozat


 Egyesületünk a hétvégén részt vett a FIVEK – Fiatalok a Városért Egyesület Kisvárda által rendezett „Alkoss közösséget!” című program záró napján. A rendezvényen különböző workshopokhoz csatlakozhattak a fiatalok, mint például környezetvédelmi témában, ahol Egyesületünk képviseletében Bakosné Nikoletta és Bakos Róbert a globális felmelegedés okairól tartott workshopot. Ezúton is köszönjük nekik a részvételt! Továbbá Egyesületünket képviselte még a rendezvényen Miskolczi Tamás, elnökhelyettes.

Köszönjük a meghívást a FIVEK-nek!


 

Megnyitottuk Afrika-fotókiállításunkat Mátészalkán is


Immáron negyedik alkalommal nyitottuk meg az „Ismerd meg a világot!” programunk fotókiállítását. A helyszín ezúttal Mátészalka volt. Előző cikkeinkben már olvashattak e rendezvény azon különlegességéről, hogy a fotókat – melyek Malawi hétköznapjait mutatják be – afrikai árva gyerekek készítették.

A megnyitón köszöntőt mondott Dr. Hanusi Péter, Mátészalka város polgármestere, valamint Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, akik inspiráló szavaikkal tették színesebbé rendezvényünket, melyet ezúton is köszönünk. ?

Továbbá köszönetet mondunk Bakos Róbertnek, aki segített abban, hogy ez a program Mátészalkán is megvalósulhasson. ?

A kiállítást megnyitotta Egyesületünk elnöke, Dr. Juhász Péter Gergő.

 

A fotók és videók megtekinthetők: 2018. április 10. – 2018. április 20.

Helyszín: Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ Dienes Galéria, Mátészalka, Kölcsey u. 2.