7. HTCC Afrika Expo és Vásár


( Galéria )

A hétvégén elérkeztünk az „Ismerd meg a világot!” című vándorkiállításunk következő állomásához.
Fotókiállításunkat lehetőségünk volt bemutatni Budapesten, a Kultúrafrika Alapítvány által megrendezett Afrika Expo-n, mely az országos Utazás Kiállítás részét képezte.

A rendezvényen számos afrikai kultúra került bemutatásra, melyek között helyet kapott Egyesületünk is, ahol árva gyerekek fotóin keresztül és általunk készített dokumentumfilmekkel szemléltettük Malawi mindennapjait, és mutattuk be a magyarok aktivitását az országban.

 

 



 

Útjára indult az „Ismerd meg a világot!” elnevezésű programunk Afrika-kiállítása!


[caption id="attachment_6624" align="alignleft" width="394"]

( Galéria )

Az elmúlt napok rendezvényein és a tegnapi kiállításmegnyitón Egyesületünk díszvendége volt Cecilia Khofi, az afrikai Malawi szépségkirálynője. Miss Malawi az elmúlt néhány napban több előadást is tartott megyénk számos általános- és középiskolájában. Az afrikai szépség hazája kultúrájáról, az ott élő emberek mindennapjairól tartott előadásokat – különös tekintettel az oktatás témakörére, valamint a malawi fiatalok mindennapjaira.

A gyerekek és a fiatalok minden iskolában nagy örömmel fogadták Ceciliát, aki életútjának elmesélése által igyekszik jó példával szolgálni az ifjúság számára.

A szépségkirálynő valódi afrikai szegénysorból származik, ennek ellenére a kitartásának, szorgalmának és elszántságának köszönhetően eljutott a főiskoláig, ahol élelmiszermérnöki diplomát szerzett.

A jelenleg egyetemista lány a Miss Malawi címet 2017 májusában nyerte el. A versenyen való részvételének célja az volt, hogy esélyt teremtsen magának arra, hogy országa égető problémáinak orvoslásába tevékenyen bekapcsolódjon. A korona elnyerésével azonnal meg is kezdte misszióját: megszabadítani a malawi lánygyermekeket a korai házasodás és gyermekvállalás csapdájából, hazájában ugyanis jellemző probléma, hogy a kislányokat egy jobb élet reményében már 10-11 éves korukban kiházasítják.

(tovább…)

Magyar orvosokkal ültettünk fákat Afrikában


Folytatódik a Földkelte fatelepítési programja Malawiban.
Mint már előző cikkeinkben olvashatták, Egyesületünk egyik tagja, Szeremley Csaba jelenleg az afrikai országban tartózkodik. Útja első felében a napokban hazatért Magyar Afrika Társaság XVII. orvosi missziójának koordinátora volt.
A missziós feladatok mellett Egyesületünk faültetési projektje sem maradt el, melybe ezúttal a magyar idegsebészek is bekapcsolódtak. Dr. Rácz Adrienn, Dr. Nagy Gábor, Dr. Markia Balázs, Dr. Kelemen József és Dr. Szegedi László szíves örömest ültették el a Jacaranda Iskola közelében azokat a facsemetéket, melyek előfutárai voltak a további fatelepítési programunknak.
 


 

Helyzetjelentés Malawiból, a XVII. orvosi misszióról


Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Magyar Afrika Társaság XVII. orvosi missziójának magyar idegsebészei megérkezésük óta operálnak Malawiban. Tagtársunk, Szeremley Csaba folyamatosan tájékoztat minket a kinti eseményekről. Csaba a misszió koordinátoraként tartózkodik a térségben, valamint azért, hogy felvételeket készítsen az orvosok munkájáról.
Doktoraink nem akármilyen fába vágták a fejszét jelen kiküldetésük során: átlagosan napi két bonyolult műtétet hajtanak végre a Blantyre-i kórházban – olyanokat, amelyekkel egyetlen ottani kollégájuk sem boldogul. Az elmúlt napokban a csapat egyik része agyvízkeringési zavarral küzdő gyerekeket operál abban a júniusban megnyílt gyermekkórházban, melyet a világsztár Madonna szponzorál.
A magyar idegsebészek olyan esetekkel is találkoznak, amilyeneket itthon még soha nem láttak, ettől függetlenül az eddigi operációk mind sikeresek voltak, a betegek állapota folyamatosan javul. A sok műtét mellett pedig arra is jutott idejük, hogy megvizsgáljanak kisgyerekeket a Jacaranda Iskolából.

 


 

Folytatjuk a munkát Malawiban


( Galéria)

Folytatódik Egyesületünk munkája Malawiban.

Egyik tagunk, Asztalos Ilona, az elmúlt héten érkezett Blantyre-be. Öthetes missziója során a Jacaranda Alapítvány iskolájában fotózási alapismereteket tanít a gyerekeknek, folytatja a 2016-ban elindított faültetési projektünket, emellett pedig eljuttatja adományainkat különböző oktatási és egészségügyi intézményeknek.

További hírek lejjebb…..

 

 


(tovább…)

Folytatódik faültetési projektünk Malawiban


Egyesületünk tavaly 400 facsemetét ültetett el a Jacaranda Iskola (Jacaranda Foundation and School in Malawi) diákjaival közösen.

(Képgaléria)

A napokban projektünket újabb 200 darab fával bővítettük, melyek többségét a gyerekek a mezőgazdaság és környezetismeret óra keretein belül fogják elültetni.

Azonban az első fák ültetéséhez is kaptunk segítséget, mégpedig a Magyar Afrika Társaság XV. orvosi missziója alkalmával kiutazott doktorok személyében. A Földkeltét egyik tagunk, Szeremley Csaba képviselte, aki ez alkalommal a speciális fül-orr-gégész orvosi misszió koordinátora is volt egyben.

 


 

CICD: Tanulj! Utazz! Önkénteskedj!

A CICD (Főiskola a Nemzetközi Együttműködésért és Fejlődésért) egy bentlakás…

A CICD (Főiskola a Nemzetközi Együttműködésért és Fejlődésért) egy bentlakásos iskola az angliai Winesteadben. Az iskolában a tanárok és diákok együtt élnek, közösen felelnek az iskola rendben tartásáért is, legyen szó főzésről, mosogatásról, takarításról, kerti munkáról vagy akár épület-felújításról,  amelyek minden esetben a tréning részét képezik!

A CICD egy nem mindennapi hely, amely oktatással és munkával felkészít az Afrikában vagy Indiában végzett önkéntes tevékenységekre. 1998 óta több százan indultak el innen önkéntesként, de szerte a világban 11 testvériskolájuk van. Az oktatási módszerek nem megszokottak és kétség kívül embert próbálóak, de rengeteg új emberrel találkozhatsz a világ minden részéről.

Olyan több hónapos programokon lehet részt venni, mint a „Climate Activist” (Klíma Aktivista) és „Fighting with the poor” (Küzdelem a szegénység ellen), „Development Instructor” (Fejlesztési tanácsadó). A programokban résztvevők az időszak felét az iskolában, másik felét Afrikában vagy Indiában töltik.

(tovább…)

Egyesületünk a Malawiban megrendezett EU napon


2017-ben harmadik alkalommal rendezték meg Malawiban az EU Napot, melyen már második alkalommal volt jelen saját standdal Magyarország. Országunk képviseletét a Magyar Afrika Társaság (AHU) és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) látta el.


 

 

 

 

 

 

 

Ezen szervezetek képviselője egyesületünk tagja Szeremley Csaba, akinek ezúttal segítsége is akadt a kinti munkában Martényi Nóra Barbara személyében. Nóra a XVI. AHU orvosi missziójának előfutáraként érkezett Malawiba egy hónapra (14-én 5 szakorvos csatlakozik 2 hétre), ahol fő feladatként a blantyre-i állami Queen’s kórházat méri fel a további orvosi missziók szempontjából.

(tovább…)

Látogatást tettünk a Vadvédelmi Alapítványnál Jersey-ben


2017. április 1-4. között Egyesületünk két tagja, Juhász Péter Gergő (elnök) és Szeremley Csaba (tag) a Csatorna-szigeteki Jersey-re látogatott.


(Képgaléria)

 

 

Az út legfontosabb célja volt, hogy személyesen felvegyük a kapcsolatot a Durrell Wildlife Conservation Trust-al (Durrell Vadvédelmi Alapítvány). Előzetes e-mail egyeztetés után Mark Brayshaw, az Állatgyűjtésért felelős részleg igazgatója fogadta delegációnkat. Miután Egyesületünk bemutatkozott, Mark is részletekbe menően beszámolt a szervezetük munkájáról. Több együttműködési pontot is találtunk a jövőre vonatkozóan. A Földkelte a jövőben bekapcsolódik a veszélyeztetett fajok szaporítási programjába, a különféle élőhelyvédelmi projektbe. Ennek kapcsán a Durrell Conservation Academy képzési programjába is tervezünk magyar résztvevőket küldeni.

 

 


A képzésről és a Durrell Wildlife Conservation Trust munkájáról az alábbi linken tájékozódhattok:

www.durrell.org

www.durrell.org/training